A parlament felfüggesztette egy DK-s és négy momentumos képviselő mentelmi jogát – Mandiner

Hegedüs Andrea, Hajnal Miklós, Orosz Anna és Tóth Endre rágalmazás, Fekete-Győr András pedig hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt áll bíróság elé.

A parlament hétfői ülésén a képviselők hét társuk nyolc mentelmi ügyében is döntöttek. A bíróság Hegedüs Andreának (DK), Orosz Annának, Hajnal Miklósnak, Tóth Endrének (mind Momentum), Pócs Jánosnak (Fidesz) és két ügyben Jakab Péternek (független) rágalmazás, Fekete-Győr Andrásnak (Momentum) pedig hivatalos személy elleni erőszak miatt indítványozta a mentelmi joga felfüggesztését. A T. Ház a szakbizottság javaslata alapján Hegedüs Andreának és Fekete-Győr Andrásnak felfüggesztette a mentelmi jogát. 

Emellett Kecskeméti Járásbíróság kérésére, a mentelmi bizottság javaslata ellenére a parlament nagy többséggel felfüggesztette a Momentum további három képviselőjének, Orosz Annának, Hajnal Miklósnak és Tóth Endrének a mentelmi jogát ugyanabban a magánvádas rágalmazási ügyben. Hargitai János, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke azért javasolta a politikusok mentelmi jogának felfüggesztését, mert az ügy idején, 2022 januárjában még nem voltak országgyűlési képviselők.

Az Országgyűlés ugyanakkor nem függesztette fel Pócs János (Fidesz) és két ügyben Jakab Péter (független) mentelmi jogát. A képviselőket rágalmazással vádolták – számolt be az MTI.

A rendőrök közé dobta

Hegedüs Andrea ellen dr. A. Z. tett feljelentést Hegedüs nyilatkozata miatt, aki egy sajtótájékoztatón azt mondta, a 2019. évi önkormányzati választási kampányban az A. Z. vezette polgármesteri hivatal és a K. Á. vezette Fidesz a város nyomdájából rendelt fideszes kampányanyagokat, amelyeket a Miskolci Kulturális Központtal a miskolci nyugdíjasok pénzéből vagy a város egy közalapítványából fizették ki.

Fekete-Győr András és SZ. K. B. I. ügyében már zajlik a tárgyalás, bírói szakban folyik a bizonyítási eljárás. Az ügyészség szerint a két vádlott 2018. december 13-án részt vett az Országgyűlés épülete előtti demonstráción. A momentumos politikus felemelt egy meggyújtott pirotechnikai eszközt, ami azonban kialudt. Ezt követően újra felemelt egy szikrázó pirotechnikai eszközt,

azt a feje felett többször meglóbálta,

miután pedig az már nem szikrázó, hanem lila színű, irritácó okozására alkalmas füstöt bocsátott ki – a körülötte lévők bátorítása, éljenzése közepette – a tőle legfeljebb tíz méterre lévő, az épület főlépcsőjénél, illetve a mögöttük álló, létesítménybiztosítást végző rendőrök közé dobta – szerepel a vádiratban.

A három további momentumos képviselőt ugyanaz a kecskeméti dr. V. I. önkormányzati képviselő jelentette fel, azt sérelmezve, hogy a párt elnöksége közleményt adott ki a párttagsága felfüggesztéséről az állítólagos sorozatos etikai vétségei miatt, holott V. I. szerint emiatt nem marasztalták el.

Jakab kontra Potocskáné

Jakab Péter két ügyben is érintett. Az egyikben a Bors újságírójával került összetűzésbe, mert a sajtómunkás úgy véli, a Jobbik egykori elnöke egy Facebook-bejegyzésben hamis tanúzással vádolta meg. A másikban Potocskáné Kőrösi Anita, korábbi parlamenti képviselő, a Jobbik elnökhelyettese jelentette fel, miután Jakab többek között azt írta róla a közösségi médiában, hogy elnöki jogkört ragadott magához, semmibe vette a törvényeket, a frakcióvezetőt megkerülve utasította a

hivatalt szerződések megkötésére.

Pócs János ellen ketten tettek feljelentést, mert szerintük a fideszes parlamenti képviselő egy Facebook-bejegyzése esetleg azt sugallhatja, hogy egyiküknek köze lehet a jászsági gyerekek kívánságainak kihelyezett karácsonyi postaláda megrongálásához.

(Mandiner/MTI)

Nyitókép: Központi Nyomozó Főügyézség felvételéről készült fotó. A videó forrása: ugyezseg.hu

Neked Ajánljuk