A nő, aki elment a falig, és azóta boldog – Index.hu

Fodor Orsolya sugárzóan ragyogó, boldog, négygyermekes édesanya. Igazából öt, mert második férjétől kapott egy grátisz fiút. Óvónőként dolgozott, és negyvenöt éve alatt fokozatosan tört elő belőle az elemi kreativitás, ami végül a dekorfalfestés irányába terelte, s amiben megtalálta sokáig keresett önmagát. Fodor Orsi néven publikálja az alkotásairól készült képeket, az Orsolyát nem használja. De nem indult könnyen az útkeresés.

Tizennégy éves volt, mikor édesapja öngyilkos lett.

Kiskamaszként sokszor látta bekötve apukája csuklóját, de egy gyerek nem mindig érti a felnőttek dolgait. Majd a számos sikertelen próbálkozást egy sikeres követte. Orsi édesapja fafaragó-dekoratőrként dolgozott. Meg nem értett művészként élt, akit a szocialista korszellem sem támogatott abban, hogy férfiként fel tudja dolgozni érzelmeit, kudarcait, és ki tudjon teljesedni szeretett szakmájában. Emiatt azokat bántotta, akiket a legjobban szeretett, az alkohol okozta bódultság pedig az átmenti menedéket jelentett.

Ám amikor a nap tiszta és józan fejjel talált rá, csodálatos apuka tudott lenni. Tatai műhelyébe gyakran elvitte a lányát is. Akkoriban minden dekoratőr egy-egy megyének dolgozott, ő a Komárom-Esztergom Megyei mozi kirakatáért felelt. Úgy hirdették a filmeket, hogy vagy hatalmas üvegfelületekre kellett ráfesteni kézzel az éppen aktuális sztárokat, vagy hatalmas nagy keretre felfeszítették a papírt, amire szintén a dekoratőr varázsolt hangulatot.

A műhelyben mindig festékszag volt… Azóta is könnybe lábad a szemem, ha megérzem ezt az szagot. Még mindig ez az orromnak legkedvesebb illat. Imádtam ott lenni. Két szaladgálás közben mindig figyeltem apukámat, elvarázsolt, hogy miket tud. Ez a rész szép volt. A műhely mellett a panelban, amiben laktunk, bérelt egy pincét, ott volt a fafaragó műhelye. Minden hétvégén ott dolgozott, én pedig sokszor lejártam hozzá. Talán innen jött a bútorok iránti megszállott rajongásom. A festék mellett a fa illata az, amit mindig keresek.

– meséli Fodor Orsi, aki nehezen tudta feldolgozni édesapja elvesztését. Pár évvel később, éppen csak nagykorú lett, bébiszitterként dolgozott egy évig. Az általa vigyázott gyerek anyukája Tatabányán nyitott egy Waldorf-óvodát. Orsi elment megnézni a helyet, és rögtön beleszeretett. Úgy érezte, hogy hazatért. Biztatták is, hogy mivel ért a gyerekek nyelvén, érdemes lenne ezt a pályát választania.

Orsi úgy gondolja, hogy az életében mindig volt egy-egy ember, aki mutatta az utat, ő pedig elég éles szemű volt ahhoz, hogy ezt meglássa. Így történt az is, amikor 19 évesen lehetősége adódott kiköltözni Németországba. Egy 99 éves asszonyt ápolt. Érezte, ez a feladat valamiért neki szól, így elvállalta.

Szőke voltam, szolibarna, vörösre festett körmökkel. Kiutaztam német nyelvtudás nélkül egy vak, magatehetetlen nénihez, akinek fel kellett olvasnom a Bibliából, naponta többször át kellett pelenkáznom, sétáltatni kellett, kivenni a fogsorát megmosni, etetni. Ez a szolgálat rengeteg dolgot tanított nekem. Nehéz volt őt megszeretnem, de egy év után már tiszta szívemből imádtam. Pont ezért jöttem haza. Akkor már nem tudtam volna elviselni elvesztésének fájdalmát.

Itthon beiratkozott óvodapedagógus-képzésre, mellette párhuzamosan végezte el Solymáron a Waldorf képzését is. Óvónő lett.

Kreatív és művészi energiái akkoriban úgy törtek a felszínre, hogy ahová csak érkezett, átfestette a falakat és a legtöbb bútort, de élete csak a gyerekek neveléséről szólt. Persze nem csak az óvodában. Négy éven belül három gyermeke született.

Első férje sziklamászó volt, kérésére otthagyták Tatabányát. Egy erdő közepére költöztek, ahol a ház közelében remek sziklák voltak. A szerelem persze elhomályosította a városi lány ítélőképességét, és mire felocsúdott, már a világ háta mögött élt, egyedül.

A költözéssel körülbelül megástam a sírom. Tíz évig éltünk ott. A férjem alig volt otthon, sokat utazott, élte a saját életét. Egyedül éreztem magam. Egy idő után a túlélés érdekében próbáltam mindezt úgy felfogni, hogy én csinálom jól, aki elvonult az undorító társadalomtól. Így tudtam túlélni, de eltűntek a barátaim, eltűnt mindenem. Kezdtem begolyózni.

A magány végül odáig sodorta, hogy döntenie kellett: édesapja menekülőútját választja, vagy másik kiutat keres a boldogtalanságból.

Fogott egy vásznat, és kifestette magából élete összes addigi fájdalmát. A végeredmény egy számára is félelmetesnek tűnő ördögi arc lett. Ahogy elkészült, elégette a képet, hogy ezzel a rituáléval szimbolikusan is elengedje az őt addig kísértő démonokat. Onnantól kezdve mindennap a festésbe menekült. Sok képe összegyűlt, egy kiállításra való. Éppen a tárlat ügyeiről tárgyalt, amikor találkozott két esszénus pappal. Úgy volt vele, hogy mindenkit okkal sodor egymás elé az élet. Most sem volt ez másként.

Kiszakadt a gerincsérvem, az isiász ráment az idegemre, a bal lábam egy hónapra gyakorlatilag lebénult. Az orvosok azt mondták, hogy két lehetőségem van, vagy azonnal megműtenek, vagy ha kemény csaj vagyok, akkor hat hét alatt magától elmúlik, de készüljek fel rá, hogy a poklok poklát fogom megjárni. Utóbbit választottam.

Majd felhívta a két esszénus pap, mert úgy érezték, hogy segíteniük kell. A látogatásuk felnyitotta a nő szemét. Amint meggyógyult, elvált a férjétől, és első dolga volt visszaköltözni gyermekeivel a városba.

Teltek az évek, elvégzett egy parapszichológiai képzést, ami szintén segített neki abban, hogy jobban megismerje önmagát. Talán ennek is köszönhető, hogy nem sokkal később rátalált az igaz szerelem. Így csöppent az életébe második férjével közös lányuk, és férjének első házasságából egy fiú.

Anyukaként pedig egyre kevésbe tudta elnyomni igazi énjét, és kezdett kiteljesedni szenvedélyében. Az Alkotóenergia pályázaton, ahol legfőként bútorfelújítással foglalkoznak, kétszer is indult, mindkétszer díjazott lett, ez pedig megadta neki azt a visszaigazolást, hogy amit csinál, az jó. Akkor érezte, hogy tovább kell lépnie.

Muszáj volt váltani, mert a családom már megőrült tőlem. Minden lomtalanításnál beültettem magam mellé a nagyfiamat a kocsiba. Baseballsapka, kapucni, napszemcsi fel, és vonultunk. Néha kiugrasztottam a gyereket, amikor láttam egy szimpatikus kisszekrényt. Egy idő után már előre féltek, és dugdosták előlem az újságokat, hogy ne tudjam, merre lesz lomtalanítás. A konyhánk úgy nézett ki, mint egy műhely, én pedig gyerekeket neveltem, oviban dolgoztam, bútorokat újítottam fel és falat festettem.

Merthogy a falfestés lett a legnagyobb szenvedélye, amire rátalált. Bútorokkal is szeretett foglalkozni, ám a dekorfalakhoz használható festékek rabolták el szívét. Kezdetben egy olasz cég festékeit használta, majd rátalált a Novacolorra, ma is azzal dolgozik. Itthon ez a szakma még gyerekcipőben jár, viszont külföldön több környező országban is figyelemmel követik Orsi munkáit. Idén Novacolor-nagykövetté választották, ami elég nagy megtiszteltetés számára, hiszen a cég évente az egész világon összesen tíz embert nevez ki nagykövetté.

Miután otthagyta biztos megélhetését a dekorfalak világáért, kinyílt számára a világ. Számos izgalmas emberrel sodorja össze a szél, csodás helyekre hívják. Ő festette a Mariott Hotel elnöki lakosztályának falát, de kellett már korhűre festenie egy még működő, kilencszáz éves malmot is. Orsi most lesz negyvenöt éves, és boldogabb, mint valaha.

Csak kapkodom a fejem, hogy miket ad az élet. Fantasztikus kalandokban és találkozásokban van részem. A sok nehézség mellett eddig is volt bennem egy életigenlés, de egyre inkább megerősödöm abban a hitemben, hogy igenis, az élet gyönyörű.

(Borítókép: Fodor Orsolya)

Neked Ajánljuk