A Gundel felmondta szerződését a Miniszterelnökséggel – Index.hu

Február 1-je és május 31-e között nem kell bérleti díjat fizetni az állami és önkormányzati tulajdonú bérleményeknél a vendéglátóipari egységeknek, az éttermeknek, a kávézóknak, illetve a konditermeknek – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a  múlt hét pénteki kormányinfón, a kormány döntéséről szóló rendelet szerdán megjelent a Magyar Közlönyben. 

Gulyás Gergely szerint legitim felvetés az is, hogy kell-e bérleti díjat fizetnie annak, aki nem állami vagy önkormányzati ingatlant bérel. Hozzátette: személyes jogi véleménye szerint nem kell, hiszen az új polgári törvénykönyv alapján ha valakinek – olyan vis maior folytán, mint amilyen a vírushelyzet – ellehetetlenül az a tevékenysége, amire a bérleti jogviszonyt létesítették, joggal vethető fel a bérleti díj nem fizetése. A miniszter jelezte azt is, hogy

AZ EZZEL KAPCSOLATOS JOGI VITÁBA, AMI MAGÁNFELEK KÖZÖTT ZAJLIK, A KORMÁNY NEM KÍVÁN BELEFOLYNI.

Az Országházban a SÉF Asztala Étterem Kft. és a CER Kft. üzemeltet éttermet, ők jelentős kedvezményeket kaptak a pandémia miatt, egyszer csökkentették, majd bizonyos időre felfüggesztették a bérleti díjukat. 

A Karmelita kolostorban eddig a Gundel Étterem működtette a menzát, a Népszava cikke szerint azonban az étterem nem várta ki a bérleti díj csökkentést, a tavaly előtt aláírt 5+5 éves üzemeltetési szerződést tavaly decemberben közös megegyezéssel felbontották. A cikk felhívja a figyelmet: hiába veszi így át májustól a Gundel és a Bagolyvár üzemeltetését az Eventrend Group, a Karmelita Menza nem tartozik hozzájuk. A tárca nem árulta el a lapnak, hogy ki üzemelteti a továbbiakban az étkezdét.

Ez azonban a jelek szerint már nem befolyásolta a Gundel döntését. 

Neked Ajánljuk