A baloldali kommentelők is szétszedték Márki-Zay újévi beszédét – Mandiner.hu

A közvélemény kutatások is azt mutatják: a baloldali szavazók kiábrándulhattak a miniszterelnök-jelöltjükből.

Saját szavazói körében sem örvend túl nagy népszerűségnek Márki-Zay Péter Facebookon megosztott újévi köszöntője, amelyben kijelentette, politikai hasznot remél attól, hogy a koronavírus sok áldozatot szedett az idősek körében – írta meg cikkében a Magyar Nemzet.  A lap kiemeli: a videóról egyes balliberális portálok – többek között a Telex és a 444 – is beszámoltak tudósítás formájában, s cikküket megosztották a Facebookon.

A bejegyzések szöveges reakciói között keresve se találni támogató hangvételűt. A legtöbben Márki-Zay leváltását követelték.

A Magyar Nemzet idéz néhányat közülük:

„Nincs az ellenzékben egy olyan ember, aki rászólna? Hogy állj félre, öreg, elég butaságot beszéltél?”

„Valaki kezdjen el marha gyorsan melegíteni a kispadnál, mindegy ki.”

„Nekem már összerándul a gyomrom ettől az embertől, idős vagyok, még élek, és nem Fideszre szavazó. Szóljon már neki valaki, hogy nem vagy komplett, öreg!”

„Itt többségében a DK-ra és a Jobbikra lehet számítani. Sajnos rossz érzésem van az állandóan szereplő Márki-Zay Péterrel kapcsolatban. Sokan nem fognak elmenni szavazni. Ez nagy baj.”

Még az ellenzéki szavazók harmada is a Fidesz-KDNP győzelmére számít

A lap emlékeztet: a baloldal miniszterelnök-jelöltje az elmúlt időszakban olyan népszerű kormányzati intézkedéseket támadott meg, mint a 13. havi nyugdíj visszaadása, a rezsicsökkentés vagy a benzinárstop, a választókat pedig többek között „trágyával etetett gombáknak” titulálta.

Ezek alapján nem meglepő, hogy még a Hann Endre vezette Medián legújabb közvélemény-kutatásának eredményei szerint is az ellenzéki szavazók harmada a kormányzó jobboldal győzelmére számít a tavaszi választásokon. Ugyanez az arány a Fidesz-szavazók esetében 91 százalék volt.  Az adatokat a teljes népességre vonatkoztatva azt kapjuk, hogy a szavazókorú lakosság 63 százaléka szerint a Fidesz nyer 2022-ben.

A Real-PR legújabb felmérése is ezt támasztja alá. Jelen állás szerint a Fidesz támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében 54 százalék, a baloldali összefogásé 45 százalék, azaz 9 százalékponttal kisebb. A közvélemény-kutatások szerint tehát az ellenzéki előválasztási procedúrát követően a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének nem sikerült áttörést elérnie a pártok támogatottsági versenyében, nagyon stabilak az erőviszonyok, a Fidesz–KDNP a statisztikai hibahatárokat jelentősen meghaladó mértékben vezet a baloldal előtt.

 Nyitókép: Földházi Árpád

Neked Ajánljuk