A 4iG-sztori: visszautasíthatatlan ajánlatot tettek a T-Systemsre? – hvg.hu

A piacon egy ideje már terjedt a pletyka, hogy a T-Systemsért bejelentkezett egy magyar kérő, mégpedig a Mészáros Lőrinchez köthető informatikai cég, a 4iG. Korábban a HVG is feltette az egymillió dolláros kérdést az informatikai piacon járatos szakembereknek: „Tényleg megvásárolja a 4iG a T-Systemst?”. Akkor azt a választ kaptuk, hogy „a 4iG-nek egyszerűen nincs annyi pénze, amennyi a felvásárláshoz kellene”.

A Telekom áprilisi közgyűlésének dokumentumai szerint ugyanis az anyacég nagyjából 42 milliárd forintos könyv szerinti értéken tartja nyilván a leányvállalatot, míg a 4iG-nak három veszteséges év után 2018-ban éppen sikerült pluszban zárni. Azt, hogy a Telekom elvesztette aranytojást tojó tyúkját, a T-Systemst, az is mutatja, hogy a leányvállalat adózott eredménye tavaly 2 milliárd forint volt, árbevétele 114 milliárd, míg a 4iG-é mindössze 14 milliárd, adózott eredménye pedig 102,8 millió. A Magyar Telekom most mégis előzetes megállapodást írt alá a T-Systems Magyarország eladásáról. A vételárat nem tudni, a 4iG a 444 megkeresésére azt közölte, hogy “az akvizíció finanszírozásában (a saját forrás mellett) hitel, várhatóan kötvény, illetve intézményi befektető bevonása is szóba jöhet”.

Hogyan nőtte ki magát a 4iG?

A 4iG jogelődjét magyar szoftverfejlesztők alapították 1990-ben. A tőzsdére 14 évvel később Freesoft néven vezették be. Mostani nevét négy éve kapta, a négy „i” betű az international, az innovative, az it és az investment (nemzetközi, innovatív, it és befektetés) angol szavakra utal. Móricz Gábor, a 4iG egyik legnagyobb, 20 százalékos korábbi befektetője, aki tőzsdére segítette a szoftvercéget, korábban a HVG-nek azt mesélte,

visszautasíthatatlan volt az ajánlat,

azt gondolta, valamennyi részvényessel jót tesz, ha olyannak adja el a részét, aki sikeresebben tudja működtetni a céget – így utalt diplomatikusan arra, hogy Mészáros Lőrinc futtathatja fel az akkor veszteséges vállalatot. A HVG-nek korábban név nélkül egy bennfentes arról beszélt, hogy a 4iG-csoport 2017-ben 450 millió forintot veszített, részben azért, mert az elnyert közbeszerzések hónapokat csúsztak. A kiadásokat az is megdobta, hogy szakembereket kellett elküldeni, és az értékesítési elképzelések sem jöttek be.

Azzal, hogy a felcsúti milliárdos két tőzsdei érdekeltsége, az azóta összeolvadt Konzum és az Opus Global megszerezte előbb a vállalat 33 százalékát, majd a többség is az övék lett, minden egycsapásra megváltozott. A cégben ekkor tűnt fel Jászai Gellért is: a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő Konzum és Opus igazgatóságát hagyta ott, hogy vezérigazgatóként – mint fogalmazott – a 4iG-nél végezze az operatív vezetést, folytassa a megkezdett építkezést, dinamizálja a vállalatot.

Jászai Gellért
©

Később az is kiderült, hogy Jászai Gellért előbb 32 százalékos részvénycsomagot vásárolt a cégben, majd ezt további ügyletekkel 40,2 százalékra növelte. Mészáros Lőrinc pedig áttételesen kisebbségi tulajdonos lett. A váltás azonnal meglátszott a tőzsdei cég eredményén: a társaság az április 25-re összehívott éves rendes közgyűlésnek azt javasolta, hogy

  • a cég a 2018-as üzleti év után ne fizessen osztalékot,
  • a társaság konszolidált beszámolóját pedig 102 millió forint adózott eredménnyel fogadja el.  

Azt írták, a jó eredményeket

elsődlegesen a tulajdonosváltást követő szervezeti és működési átalakításoknak, fejlesztéseknek

köszönhetik.

Idén, az első negyedévben sem volt okuk panaszra, a cég

  • adózás utáni nyeresége 280 millió forint volt,
  • piaci kapitalizációja a 76,3 milliárd forintot közelítette,
  • a kamatok, az adózás és az értékcsökkenési leírás előtti üzleti eredményessége pedig 1717 százalékkal 27 millióról 483 millió forintra nőtt,
  • javult az eszközmegtérülési ráta és az árbevétel-arányos nyereség is.

Nem csoda, az informatikai közbeszerzéseknek már jó ideje a 4iG az egyik kedvence:

©

Miért éppen informatika?

Szintén a HVG írt arról, hogy a 4iG egy hatalmas, a kormányhoz közel álló pénzügyi konglomerátum kiszolgálója lehet, amelynek része

  • a 12 takarékszövetkezet,
  • a Takarékbank,
  • a két FHB-bank,
  • az MKB Bank,
  • és vélhetően az állam által eladni szándékozott Budapest Bank.

További terepet kínálnak az állami közbeszerzéseken elnyerhető egészségügyi, közlekedési és energetikai (például a paksi) it-fejlesztések. És a pénzügyi szektorban a következő években százmilliárdos fejlesztésekre lesz szükség, amelyek révén a bankok képesek lesznek például az azonnali átutalásokra. Bőven lesz üzlet, amelyet el lehet vinni.

Mit vettek meg?

A T-Systems Magyarország az elmúlt egy évtizedben megháromszorozta árbevételét, ennek fele a közszférából származott. A cég internetes oldalán azt írja,

1300 céggel áll kapcsolatban,

  • így például a MÁV-val, a Synergon Integrator Kft.-vel közösen üzemelteti a FUTÁRT,
  • érvényes megállapodása van a Szegedi Tudományegyetemmel és a gödöllői Szent István Egyetemmel,
  • nagyvállalatoknak, közigazgatási intézményeknek nyújt szolgáltatásokat,
  • komoly piaci részesedése van az egészségügyben, a közlekedésben, a közműszektorban.

Hadházy Ákos pedig arra emlékeztetett Facebook-oldalán, hogy a T-Systems ellenőrzi a Nemzeti Választási Iroda szavazatszámláló szoftverét ért esetleges küldő beavatkozásokat,

ezentúl Mészáros Lőrincék fognak minket megnyugtatni, hogy senki nem nyúlt bele a választási rendszerbe

– fogalmazott a politikus.

©

Korábban a Portfolio szedte össze, hogy a vállalat mit nyerhet, illetve mit veszíthet az üzleten a 4iG-vel. Az eredmények közé sorolta, a Telekom

  • a vételárat fejlesztésekre költheti,
  • összességében egy nagyon alacsony marzsú tevékenységtől vált meg.

 A vesztesége a lap szerint valamivel több:

  • éves szinten több mint 100 milliárd forintot veszít,
  • az IT-megrendelésekkel sok esetben távközlési megrendeléseket is kaphatott a Telekom, ezektől most elesett,
  • a vállalatnál nagy értéket jelent az ott dolgozó több száz IT-szakember, őket is elvesztette a Telekom.

A T-Systemsnél 1600-an dolgoznak, a vállalat először állt elő olyan ügyfélszolgálati megoldással, amely mesterséges intelligenciára épít és nevéhez köthető az 5G hálózat segítségével irányított önvezetős autós teszt is. A Portfolio emlékeztet, hogy a vállalat a teljes magyarországi IT-piac közel 40 százalékát jelentő, rendkívül széttagolt IT-szolgáltatási piacon 15 százalékos piaci részesedéssel piacvezető.

Neked Ajánljuk