6 millió 87 ezer a beoltott, 11 871 az új fertőzött, elhunyt 162 beteg – Koronavírus

2021. november 26. – 08:54

A beoltottak száma 6 087 474 fő, közülük 5 823 818 fő már a második oltását is megkapta, 2 269 551 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 11 871 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 068 888 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 33 866 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 862 534 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 172 488 főre emelkedett. 6913 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 695-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióhét negyedik napján újabb rekordot döntött a beadott oltások száma, csütörtökön 139 ezer oltást adtak be. Az akcióhéten összesen már 527 ezer oltás történt, közülük 435 ezren már a harmadik megerősítő oltást vették fel és 63 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbítja az Oltási akcióhetet – ezt Orbán Viktor jelentette be péntek reggel rádió interjújában.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, van elég Pfizer-vakcina és a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat .

Az Oltási akcióhét keretében reggel 7 órától este 19 óráig a kórházi oltópontokra akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet menni oltásra.  A kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.   Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik  el. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást. 

Megjelent az első nagy magyarországi  tudományos kutatás (HUN-VE vizsgálat)  a védőoltások eredményességéről: Egyértelmű a védőoltások magas hatékonysága. A kutatás megállapítja, hogy minden Magyarországon használt vakcina magas, illetve rendkívül magas hatékonyságot mutatott a megfertőződés és a koronavírussal kapcsolatos elhalálozások megakadályozása tekintetében. A a védőoltás 88-98%-ra emelte a védelmet a betegség halálos kimenetele, és 69-89%-ra a fertőzéssel szemben. Az oltás – történjen bármelyik vakcinával is –  tudományosan bizonyított adatok szerint valóban életet ment, jelentősen csökkenti a  halálozás kockázatát. 20-szor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon. https://koronavirus.gov.hu/cikkek/magyar-tudomanyos-kutatas-egyertelmu-vedooltasok-magas-hatekonysaga-az-oltas-eletet-ment

A megerősítő harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltás ismét 80-90%-ra képes emelni a védettséget.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a  vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. A bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait. Az egészségügyi  dolgozók és a betegek védelme, valamint betegellátás zavartalansága érdekében az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő  harmadik oltás felvétele. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/szombattol-ismet-kotelezo-maszk-az-uzletekben-bevasarlokozpontokban

Szombattól ismét kötelező a maszk az üzletekben, a bevásárlóközpontokban

koronavirus.gov.hu

A koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezése érdekében szombattól visszatér az év első felében már megszokott maszkviselés a zárt helységekben és az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő harmadik oltás felvétele. A Magyar Közlönyben hamarosan megjelennek a Kormányinfón már bejelentett intézkedések részletszabályai.

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az  állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek.  A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a  www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is. 

Vakcinainfó

www.vakcinainfo.gov.hu

Ezen az oldalon lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra. Az oltás önkéntes és ingyenes. Amennyiben szeretné beoltatni magát, regisztráljon most.

Neked Ajánljuk