Felrobbanhatnak a Samsung mobilok, ha nem használjuk őket – Tech2.hu

Évek óta tartó súlyos hibát fedeztek fel: felrobbanhatnak a Samsung mobilok, ha használaton kívül tároljuk őket.

A Galaxy Note 7 esete után újabb súlyos problémát fedeztek fel: felrobbanhatnak a használaton kívüli Samsung mobilok, ráadásul rengeteg telefon érintett az ügyben.

Felrobbanhatnak a Samsung mobilok tárolás közben

Mrwhostetheboss YouTuber lett figyelmes arra, hogy a gyűjteményéből számos Samsung mobil hátlapja felpúposodott, elvált a háztól. Először csak 3 mobil esetében figyelte ezt meg, felvette a kapcsolatot a Samsunggal, a cég pedig elvitte bevizsgálásra ezeket, azonban választ 50 nap után sem kapott, így hivatalos álláspont alapján nem tudni, mi történhetett.

Aztán a helyzet tovább fokozódott, ugyanis több mobilt talált, amikkel ugyanez történt, ráadásul mindegyik Samsung volt, köztük az alig 2 éves Galaxy Z Fold 2 és a Galaxy S20 FE is erre a sorsra jutott.

Arun megkeresett több tech újságírót és YouTubert, és arra jutottak, hogy ez a probléma eléggé széleskörű. Rengeteg mobil érintett, a 2015-ös Galaxy S6-tól egészen a 2-3 éves modellekig.

A probléma akkor jelentkezik, ha a mobilt használaton kívül tároljuk. Ekkor valamiért gázzá alakul az elektrolit, az akksi felpúposodik és ha tölteni szeretnénk, nagy eséllyel felrobban.

Éppen ezért, ha ilyesmit tapasztaltok, ne töltsétek, és ne dobjátok ki a kukába sem, mert tüzet okozhat!

Ha rendelkeztek régebbi Samsung mobilokkal, ellenőrizzétek, hogy jelentkezett-e nálatok ez a veszélyes jelenség, mivel a világ minden pontján tapasztalták már a problémát.

Ha biztonságosan szeretnétek tárolni a mobilt, töltsétek fel 50% környékére, és úgy tartsátok kikapcsolva, mivel az valamennyire kíméli az akksit – de ezt akkor és csak akkor tegyétek, ha még nem púposodott fel az akksi.

Ti tapasztaltátok ezt a veszélyes jelenséget?

Hirdetés

Neked Ajánljuk