Horrorbaleset miatt szakadt félbe a Brit Nagydíj – M4 Sport

Óriási balesettel indult a Brit Nagydíj. Csou Kuan-jü fejre borult autóval vágódott ki a bukótérbe a rajt után.

Ijesztő jelenettel vette kezdetét a silverstone-i verseny, melyet már az első körben meg kellett szakítani. A rajtnál három versenyző került egymás mellé a célegyenes végén: George Russell belül, Pierre Gasly középen, Csou Kuan-jü pedig a pálya szélén haladt. Gasly hátulról érkezett, és a két riválisa közé bújt, mivel megnyílt előtte egy rés.

Mire odaért, a hely szűkülni kezdett. Bár Gasly gyorsan kihátrált a helyzetből, a jobb első kereke összekoccant a Mercedes bal hátsójával. Russell gépét az ütközés a kívül haladó Alfa Romeóba lökte, és a fehér-piros versenygép a kapott ütéstől egyből fejre borult. Csou ilyen helyzetben vágódott ki nagy tempóval a bukótérbe, ahol a gumifal előtt még egyszer megemelkedett, átugrott a falon, és csak a törmelékfogó kerítés állította meg.

Az F1 sokáig nem mutatott felvételeket a balesetről, ami arra utalt, hogy komolyabb a helyzet. Percek elteltével érkeztek az első – nem hivatalos hírek –, hogy a kínai versenyzőt kimentették az autójából, eszméleténél volt, mozogni is tudott.

Ezt később az FIA is megerősítette. Gyors közleményükben tudatták, Csou mellett Alexander Albont is a pálya orvosi központjába szállították vizsgálatokra, mindketten tudatuknál voltak. Beat Zehnder és Frédéric Vasseur csapattagok eközben azt nyilatkozták, hogy Csou eszméleténél volt, felelni is tudott a kérdésekre, és nem mutatta sérülés jeleit.

„A Brit Nagydíj rajtjánál történt balesetet követően Csou Kuan-jü eszméleténél van, és jelenleg a pálya orvosi központjában van, vizsgálatokon esik át” – írta az Alfa Romeo.

A helyszíni felvételeken látható, Csou Alfájának bukócsöve eltört, a versenyzőt a glória viszont védelmezte.

Az Alfa Romeo Csou csapattársának, Valtteri Bottasnak megerősítette, a kínai versenyző a jelek szerint törések nélkül megúszta a bukását.

Ha mindez nem lett volna elég, a piros zászlós megszakítás alatt még tüntetők is a pályára rontottak. Az FIA megerősítette, többeket is elfogtak. „Megerősítjük, hogy a piros zászló után több ember is megkísérelt bejutni a pályára. Ezeket a személyeket azonnal eltávolítottuk, és az ügyet most a helyi hatóságok vették kezükbe” – írta a szövetség.

Miután a versenyzők egy kört sem teljesítettek, a versenyt az eredeti rajtsorrendben indítják újra. Ez azt jelenti, hogy a Carlos Sainzot lerajtoló Max Verstappent visszavezénylik a második helyre, és Lewis Hamiltonnak is Charles Leclerc mögé kell besorolnia.

Neked Ajánljuk